Sanofi

Miért fontos a szabad orrlégzés?

A légúti fertőzések, a nátha és az influenza egyik legrosszabb tünete az orr eldugulása. Azonban több is ez, mint kellemetlenség, mert súlyos szövődményei lehetnek! Nézzük, miért is olyan fontos az orrjáratok felszabadítása!

"Dáthás dudulás"

A megfázás és az influenza egyik kellemetlen kísérőjelensége, hogy képtelenek leszünk az orrunkon át venni a levegőt, mert az orrjáratok elzáródnak. Ennek több oka is van: egyrészt fertőzés, az orrnyálkahártya izgalma esetén bőségesen termelődik orrváladék, másrészt a gyulladás miatt a nyálkahártya megduzzad, megvastagszik, és elzárja az utat a levegő elől. Ilyenkor kénytelenek vagyunk a szánkon keresztül venni a levegőt. Ennek az állapotnak azonban más következményei is vannak, mint a megnövekedett papír zsebkendő-fogyasztás, vagy a fedett, „dáthás” beszédhang. Az „eredeti állapot” visszaállításával, a levegő útjának felszabadításával súlyos szövődmények kerülhetők el!

Kiesett funkciók

Az orrüregnek nemcsak az a szerepe, hogy levegőt juttasson a légcsőbe, hanem az is, hogy ezt a levegőt kissé felmelegítse és az orr belső részén található kis szőrökkel valamelyest meg is szűrje. Amikor az orr eldugul, ezeket a feladatokat a szájüreg nem tudja átvenni, így a hideg levegő akadály nélkül éri el az érzékeny légcsövet, és a szűrés híján a fertőzés veszélye is nő. Az orr további funkciója, hogy ürege összeköttetésben áll a homloküreggel és az arcüreggel: ezek váladéka egy félhold alakú nyíláson át az orrüregbe távozik. Ha azonban beduzzad az orrnyálkahártya, és ez a rés elzáródik, az orrmelléküregekből a váladék nem tud távozni. Az itt mindig megtalálható baktériumokkal könnyen felülfertőződhet és az egyszerű nátha szövődményeként a nagyon fájdalmas arcüreg-, vagy homloküreg-gyulladás jöhet létre.

Nyugtalan éjszakák

Látszólag csak kényelmi szempont, hogy eldugult orral, nyitott szájjal nem lehet igazán mélyen, pihentetően aludni. Aki pedig nyugtalanul tölti az éjszakát, az másnap erőtlenül, fáradtan ébred, teljesítménye és ellenálló-képessége csökken. Ráadásul, ha szájon át vesszük a levegőt, kiszárad a száj és a garat nyálkahártyája is, ami jelentősen csökkenti annak a területnek a védelmi rendszerét is: a baktériumok könnyen megtelepednek. Ilyenkor aztán „kapar” a torkunk, fáj a mandulánk, vagyis az eredetileg csak az orrnyálkahártyát érintő gyulladás továbbhúzódik más légzőszervekre is.

Az „elhárítás” nagyon fontos

Mindezeket úgy lehet elkerülni, ha nátha, vagyis az orrnyálkahártya-gyulladás idején nagy gondot fordítunk az orrjáratok rendszeres, hatékony és kíméletes megtisztítására, illetve a gyulladt nyálkahártya lelohasztására gyulladáscsökkentő hatású készítményekkel.
A helyes orrfújást már gyerekkorban meg kell tanítani, és felnőttkorban is ezt kell alkalmazni: ennek lényege, hogy egyszerre csak az egyik orrlyukat szabad befogni, és a nagy erejű „trombitálás” helyett inkább többszöri kisebb fújásokkal tisztítsuk meg a járatokat. (A helytelen orrfújás-technika például középfül-gyulladást okozhat, mivel a túl erős orrfújással a fülkürtökön keresztül erősen fertőző orrváladékot préselhetünk a középfülbe.)
Az orrnyálkahártya-gyulladás gyógyításában nélkülözhetetlen a megfelelő orrcsepp vagy orrspray használata, amely megakadályozza az orrváladék besűrűsödését és segíti megszüntetni az orrnyálkahártya duzzanatát. Az orrspray és az orrcsepp közötti különbségről más cikkünkben találhat információt, de érdemes lehet még kitérni arra is, mitől lehet igazán jó egy ilyen készítmény.
A nyálkahártya duzzanatának csökkentése önmagában még csak félsiker, hiszen így könnyen kiszáradhat, és az amúgy is jelenlévő mikroorganizmusok újabb problémákat okozhatnak. A legjobb választás lehet ezért az olyan készítmény, amely nem csak az aktív hatóanyagot tartalmazza, hanem más olyan anyagokat is, amelyek növelik a biztonságunkat és komfortérzetünket. Ilyenek lehetnek például az illóolajok, amelyek vékony filmréteget képezve szelíden bevonják az orr nyálkahártyáját és megóvják a kiszáradástól. Az egyik legjobb ilyen olaj talán a más megfázás elleni készítményekben is használt eukaliptuszolaj. Sokszor találunk még az orrspray-kben vagy az orrcseppekben kámfort vagy mentolt is, melyek a közvélekedés szerint segítenek a légutak felszabadításában. A mentolt vagy kámfort tartalmazó készítmények használata után egyedülállóan friss, hűs érzést tapasztalhatunk, amikor ismét sikerül levegőt venni az orrunkon keresztül.